Megcsinálom az A Streckét - csakazértis...

A Strecke - csakazértis

Az eddigi Salzkammergut Trophy eredményeim...

2016. június 24. - Bakó Csaba

Eddigi Trophy eredményeim tehát összefoglalva:

 

2011 – B táv:     10.40-as idővel, OK

2012 – B táv:     10.02-es idővel,   OK

2013 – A táv:   130 Km-ig jutottam, itt kiállítottak:   TL 22 perc késéssel.

2014 – A táv:    100 Km-ig jutottam, itt kiállítottak.  TL 2 perc késéssel.   Itt tavaly szerencsém volt és 7 perc késéssel is tovább tudtam menni, egészen a 130-as időmérő pontig.

(2014 – Július vége: Nagyatád:   Iron Man (ExtremeMan) 15.20   Megvolt!!  OK)

2015 – A táv:    130 Km-ig TL 8 perc késés, kiállítottak.

2016 – A táv:     ez következik most:  ezt a fenti 8 perc késést kell behozni az idén :-)   Az erdei kis hidat kiszélesíteték, ha ott meg lehetne nyerni az az 5 percet, akkor akár tovább is tudnék menni az idén 130-nál :-)     Hajrá !!!  Mindjárt felteszek egy szintvonalat és szintidőt tartalmazó képet is.

 

2016-05-23 - Bakonyerdő Maraton - beszámoló

Akkor egy kis beszámoló a Bakonyerdő Maratonról:

Én már harmadszor voltam itt, nekem nagyon bejön ez a pálya,  a széles murvás erdei utakkal ez hasonlít leginkább a Salzkammergut Trophy-ra.  

 Tavaly a verseny előtt 3 napig esett,  akkor lett a verseny jelmondata, hogy „A mountain bike nem teremsport”…  Az idén sokkal szerencsésebbek voltunk,  nem esett a verseny előtt, és az idő is felmelegedett, éppen úgy, hogy ideális bringaidő lett belőle.

 Reggel korán indultam és háromnegyed kilencre már Bakonybélben voltam, volt jó sok időm készülődni, aztán rajt.   Kb 50-en voltunk a hosszú táv rajtnál, legalábbis 50-es rajtszámot még láttam. 

 Többek között azért szeretem ezt a versenyt, mert szinte sehol sem kell a tűző napon tekernünk,  95%-ban az erdőben megy a futam, ez is nagyon szerethetővé teszi.  Sok szép emelkedő murvás kocsiutakon,  pár igazán élvezhető single trail lefelé,  az egyiket  a hosszú táv  kétszer is bejárta. Csak 1 hely volt, ahol le kellett szállni, mert veszélyesen köves volt.   Egy részen frissen kivágott fákon kellett keresztülhajtani, amik félig már a földbe voltak nyomódva, ez érdekes volt, ilyen úton eddig még nem mentem, de végül sikerült leküzdeni, nem volt gond.

 Az útvonal először a Kőrishegyre vitt fel, majd Borzavár és Porva-csesznek következett.  Innen Vinyéig pedig a Cuha patak mellett haladt az út, ahol 9 gázlón kellett keresztül hajtani,  ami szintén nagyon klassz volt. Ezen a részen már többször futottam is, elképesztően jó ez az útvonal.

 Utána Fenyőfő következett, majd Kőrishegy újra. Aztán a középtávval együtt vissza Bakonybélbe.  Itt pont 5 perccel a szintidő előtt érkeztem, és mentem tovább a második körre, ami már csak 30 Km-es volt.   

 A verseny vége felé vagy hárman majdnem együtt mentünk, egymást előzgetve, de aztán egy koma jobban ismerte az utat nálam, tudta, hogy melyik az utolsó emelkedő és ott kiállva tekert és elment mellettem. Gondoltam, majd a következőn visszaelőzöm, ahogy előtte is párszor,  de aztán már nem volt következő, csak a begurulás Bakonybélbe.

  A beérkezéskor már bontották a felszerelést,  de étel még volt bőven,  jó nagy adagot kaptam, és nagyon finom is volt.  Aztán bringamosás, majd vissza a kocsihoz és átöltözés, bepakolás.

 Zircen még megettem egy fagyit,  és ücsörögtem kicsit a főtéren a padon, mint aki rendben elvégezte az aznapi feladatot.

 

Összességében klassz nap volt,  jó izgalmas versennyel. Én nagyon élveztem, annak ellenére,  hogy  a hosszú távon szerintem kb. az utolsó előtti helyen értem be.   Ha meglesznek az eredmények, akkor összehasonlítom majd a középtávosok idejével, mert az útvonal végig azonos volt,  és csak 15 perccel indult később a középtáv,  mégis csak kb 15-20 fiatal versenyző haladt el mellettem, a többiek mögöttem maradtak, szóval az ottani időm viszonylag jó lehetett volna.

 Én ide jövőre is megyek, az tuti :-)

 

 

2015-07-14 – A harmadik A-Strecke - beszámoló

Felkészülés:

- sok edzés, télen sífutás és jégkorong, tavasztól bringa és több nagy Dobogókő túra, stb.

Technikai előkészületek:

- a bringámon fogaskoszorú csere elöl és hátul, valamint lánccsere.

- egy héttel a verseny előtt váltógörgő csere, ami nagyon helyes lépésnek bizonyult, mert a verseny alatt egyszer sem váltott mellé a hátsó váltó…

- új gumi, 2,25-ös Smart Sam. Ez előre került és a régi első gumi ment hátra, ami ugyanilyen típusú, csak kicsit kopottabb.

Csütörtök:

- az idén egy nappal hamarabb kimentünk, (Feleségem és Bíborka lányom jött velem) mert a kempingben, ahol aludtunk, pénteken tavaly már az utolsó helyek egyikét csíptük csak meg, egyre többen jönnek a kempingbe, biztos azért, mert nagyon jó  közel van a rajthoz és jók a körülmények.

- Helyes lépés volt korábban kimenni, mert csütörtökön még bőven volt hely és optimális távolságra kerültünk a vizesblokktól, hogy a szombat reggeli készülődésnél ne menjen el sok idő a mászkálással.

- Csütörtök este sátorverés majd amikor éppen végeztünk, érkezett egy gyors zápor, de szerencsére akkor már állt a sátrunk, nem áztunk el. Ezután vacsora, majd alvás, hogy szokjuk a korai lefekvést.

Péntek:

- sokáig aludtunk, én keltem legkorábban, és ki is használtam az időt a Bike Check-re. Még alig voltak, 5 perc alatt meg is voltam. Nem találtak a bringán kifogásolni valót, míg az előttem lévő svácnak jelezték, hogy a tárcsafékjének egyik oldala teljesen elfogyott.   No gondoltam ilyen amatőr is indul az A Streckén, aki meg sem nézi a fékpofáit egy ilyen verseny előtt… Én még tartalékot is vittem, hátha elfogy útközben...

- A rajtszámot csak délután lehetett átvenni, ezért aztán egy gyors reggeli után bringára pattantunk és elindultunk Lauffen felé, ahonnan fel lehet tekerni az Ewige Wand-ig.   Gondoltam odáig elmegyünk, aztán otthagyjuk majd valahol a bringákat és felsétálunk.   Aztán a lányok annyira jól bírták a hegyet, hogy feltekertünk egészen végig bringával. Végre én is körülnézhettem az Ewige Wand-ról nyugodt körülmények között, és nem csak villámgyors áttekerés közben…

- Utána visszamentünk Lauffen-be és megnéztük a sikátort, ahol le szoktunk menni bringával: félelmetes.   Ott úgy helyben azt gondoltam, hogy az idén én is tolni fogom lefelé… (aztán persze nem így lett…)   Aztán átmentünk a hídon és a túloldali kerékpárúton tekertünk vissza Bad Goisern-be.  

- Én elmentem a rajtszámomért, majd elkezdtem felszerelni a bringára a szokásos felszereléseket, rajtszámot, gumibelső tartót, szerszám és ruhatartókat

- Előkészítettem a ruhákat, amiket másnap reggel fel kell venni, mindent megfelelő sorrendben, aztán amikor már háromszor végiggondoltam mindent, akkor megnyugodtam, hogy minden rendben lesz. És ez így is volt.

- Este 10-kor már le is feküdtem aludni és aludtam is kb 11-től háromnegyed 3-ig.   Akkor felébredtem és már nem tudtam újra elaludni, csak meditálgattam 3.50-ig.

Szombat:

- ébresztő 3.50-kor, majd öltözés és reggeli egyszerre. Powerade és kuglóf, hogy legyen mit ledolgozni az első emelkedőn, illetve egy PowerBar lapos ehetetlen szutyok, amit kaptam, de magamtól nem vennék, mert nem lehet megrágni és lenyelni, csak kb 5 perc alatt egy falatot.   Ezután kontakt lencse berakás, WC, palacktöltés, utolsó felszerelés ellenőrzés, majd irány a rajt, egyelőre teljes cuccban plusz egy polárban, mert reggel azért még hűvös volt az idő. A polárt csak közvetlenül a rajt előtt vettem le és adtam át lelkes kísérőimnek.   A teljes cucc a rövidnadrág +térdvédő valamint a rövid felső+hosszú felső-t jelentette. Reggel felvettem a Tamástól kapott hosszú kesztyűt is, jól jött a reggeli órákban. (ezúton is köszönöm)

- Rajt kereken 5 órakor. Én kb 10 perccel előtte már ott voltam, de így is csak az utolsó harmad közepénél tudtam beállni az indulók sorába, de utánam is még jöttek vagy 150-en később.   Nem baj, gondoltam, az első emelkedőn úgyis megtalálja majd mindenki a helyét. Én amíg lehetett, addig melegítettem, aztán jött a rajt.

- Normál tempóban kezdtem, aztán a hegyes részen kiderült, hogy valóban jobb vagyok, mint tavaly: az egyes emelkedő szakaszok rövidebbnek és könnyebben tekerhetőnek tűntek, mint eddig. Aztán az erdei szakaszon lévő kis híd megint megfogta kicsit a mezőnyt, ott elment vagy 5-6 perc a várakozással, amíg sorra kerültem. Utána már nem volt szűk keresztmetszet, mentünk felfelé jó tempóban egészen a Raschberg-ig. Onnan lenézve látszik a Hütteneckalm, de most halvány felhőben volt, nem láttam, hogy az eleje már elért-e odáig.   Aztán szélmellény, és száguldás lefelé, majd az első etetőpont, ahol kevés időt töltöttem, hiszen mindenem volt, csak izo-t ittam két pohárral. Aztán fel a Hüttenckalm felé. Ez is jól ment, aztán száguldás le, majd némi vízszintes és kisebb emelkedő után Ewige Wand. Aztán az a nagy sziklás lejáró, ahol vittem a bringát, többet nem esek itt fejre.   Aztán száguldás lefelé, majd Lauffen, és a sikátor.   Sok nézelődő volt, gondoltam látni akarják, hogy mennek itt le az A Streckések. Simán lementem én is, de a híd utáni lépcsőn már vittem, mert előttem vitte mindenki, nem volt alkalmas a lemenetelre az idő. Utána tűz vissza Bad Goisern-be és ott találkoztam a kísérőimmel, feltankoltam a gél-jeimet, amiket nem vittem el az első körre, mert ott még úgysem kellettek, illetve levettem a hosszú ruhát, kesztyűt és térdvédőt és bekentem magam napolajjal.

- Ezután nyomás tovább ismét fel a hegyre, majd jobbra el Altaussee felé.   Az odaút sima volt, utána fel a hegyre a Sóbánya irányában.   Emlékeim szerint máskor itt tolni szoktam, most simán felmentem, igaz néha csak 1-1-ben. A hossza is rövidebbnek tűnt, mint eddig.   Aztán el a sípályák felé, ott két kemény downhill, meredek lejtőn, nagy kövekkel. Gumik jól vizsgáztak, nem volt gond, itt simán lementem.   A

- Ezután kaptató vissza a közös etetőponthoz, majd. Jobbra el Bad Isch felé először egy Ewige Wand szerű részen, nagy szakadék mellett, majd nagy köves úton, aztán egy folyómeder mellett, időnként nagy fékezésekkel, mert beláthatatlan kanyarok után a folyó is fordult és az út is, korlát meg nem volt… Ezen máskor jó lenne egyszer nyugodt tempóban is végigmenni, mert nagyon szép rész.

- Aztán Bad Ischl és ott balra fel a nagy és hosszú meredeken,   ami meredekebb mint a diósárok és kb. 10-szer hosszabb… itt már nagy meleg volt, kivoltam én is és nyomtam is a gél-t, amikor szükség volt rá. Mire az etetőponthoz elértem, ugyanolyan éhes voltam, mint tavaly, de most csak villám ebédet ettem, kis minikolbászokat kiflivel, aztán tűz tovább, hogy elérjem a 100-as ellenőrző pontot.   Oda is értem 15.42 alatt, 3 perccel a limit idő előtt. Helyes Ez megvan, ez már javulás.

- Utána ismét Ewige Wand, most már szép nyári időben, aztán Lauffen újra, sikátorban ismét lementem, és most a híd után nem volt előttem senki, szóval a lépcsőn is lementem egy lendülettel, aztán irány tovább a következő nagy hegy felé.  

- Itt párszor utolért a seprű, aki a mezőny végén jött elektromos bringával, de szerencsére nem mellettem jött sokáig, mert közben megelőztem vagy 3 embert, ő meg mindig a legutolsó mellett maradt. Ez már nehéz küzdelem volt, itt egyszer kétszáz majd egyszer háromszáz szint következett és ez már nem volt sima ügy. A bal lábam be is görcsölt, meg kellett állnom, és rázogattam pár percig.   Aztán rájöttem, hogy belül görcsölt, tehát a húzó izom volt a ludas, nem a toló. Onnantól kezdve figyeltem, hogy ne húzzam, csak toljam, így a görcs nem jött elő még egyszer.   Itt már azt hittem, hogy nagyon lassú vagyok és hogy nagyon el fogok késni, vagy 15 percet, ezért nem is hajtottam már nagyon. Beletörődtem, hogy kiestem, de örültem, hogy tovább tudtam jönni egy szinttel megint.   A lefelé menő downhill megint durva volt, toltam majdnem végig, gondoltam, ha már úgyis kiestem, akkor minek törjem össze magam…   Aztán le a városba, majd az etetőpontnál nem is álltam meg, gondoltam lássuk mennyi idő hiányzott.  

- A 130-as időmérőhöz a Goiser Brücké-hez így 8 perc késéssel értem, ami kevesebb volt, mint amire számítottam. Még akár hajthattam volna egy kicsit jobban, hogy odaérjek.   Itt megállítottak és leszedték a rajtszámomat és leültem a folyópartra a lányokkal, akik itt vártak, hogy átjutok-e, és ott ültem vagy fél órát.   Jól elfáradtam, de még azért volt bennem, 150-ig még el tudtam volna menni. Jobb lett volna ott kiesni…   No de akkor mi maradt volna jövőre? :-)

Tanulságok:

- Ha csak annyit edzek jövőre is, mint az idén, akkor megint javulni fogok pár percet, ez elég lehet a 150-es időmérő pontig, vagy akár tovább is.

- a B Streckén is gondolkodtam, de aztán elvetettem: ez az A Strecke nagyobb kihívás, nagyon szeretem az útvonalat és a hangulatot és jobban érdekel, hogy egyszer megcsináljam, mondjuk jövőre (vagy azután…)   mint hogy lazán végigmenjek a B Streckén. Igaz, hogy korán kell kelni, de szerintem megéri.

- Jó lenne több hosszú edzés, mondjuk a Grossgolckner-en, de hogy ezt hol lehetne Magyarországon pótolni, nem tudom.

- Érdemes pár nappal előbb menni és tovább maradni. Ezt a túrát jövőre egy egész hetesre fogom tervezni.

- A bringát alaposan fel kell készíteni indulás előtt, fékek, fogaskerék, lánc, gumik, stb.

- Klassz volt, hogy nem volt defektem, magam szereltem mindkét kereket, jó munkát végeztem :-)   Ugyanez a helyzet a hátsó váltó beállításával is. Azt is finomítottam indulás előtt a görgőcsere miatt és szinte tökéletes lett.

- Méretben nekem jobb lenne egy 29-es bringa, de ennek mostanában kevés a realitása. Az én bringám még biztosan kibír jópár szezont, szóval nem érett meg a cserére. De meglátjuk, mit hoz a jövő.

Remélem sikerült kedvet csinálni Nektek is ehhez a nagyszerű versenyhez és jövőre minél többen eljöttök ti is :-)

2014-07-14 - A második A Strecke...

A 2014-es A strecke részletes beszámolója:

 Pénteken korán indultunk, hogy biztosan legyen jó sátorhelyünk a Bad Goisern-i sportpályán kialakított kempingben. Az idő az autópályán szép volt, de a hegyek felett nagy felhők kavarogtak. Linz után a hegyek között már csak felhőket láttunk, napsütést nem...

 Szerencsére amikor odaértünk nem esett, így gyorsan sátrat állítottunk, aztán bementünk a városba. Én bringát vizsgáltattam, meg átvettem a rajtszámomat, a lányok meg közben nézték a városon belüli Eliminator versenyt. Aztán 5 körül csepegni kezdett, visszahúzódtunk a sportpályára, én meg a kocsi hátsó ajtaja alatt elkezdtem felszerelni a bringára a szokásos felszerelésemet.  Aztán az eső elállt, én meg visszamentem a tészta adagomat benyomni, ami az idén is finom volt, bar kissé keves. Az adagok nem voltak a távokhoz szabva sajnos...

 Este már nem esett, de azért úgy készültem, hogy előkészítettem minden meleg ruhát, hátha mégsem lesz jó idő...

 Éjjel fél 1 körül viszont újra esni kezdett, verte a sátor tetejét rendesen, én meg nem nagyon tudtam aludni, féltem, hogy esőben kell majd elindulni, és annál kevés rosszabb dolog van... No aztan 3 korul elállt szerencsére, és én is aludtam egy háromnegyed órát legalább.

 4-kor keltem, kontaktlencse berakás es reggeli energiaszeletek következtek, majd az időt és az eget nézve úgy döntöttem, hogy hosszú nadrágot veszek, nem a rövid nadrág és térdvédő párosítást. Ez jó döntésnek bizonyult.

 Felhős időben, de eső nélkül indultunk neki az első emelkedőnek. Viszonylag hátulról indultam, de az idén korábban érkeztem a rajthoz, ezért sokan jöttek még utánam is. Az emelkedőn visszanézve iszonyatosan sokan voltak mögöttem, ez azért jó érzés volt... Az idén a hangosbemondó szerint 781 induló volt az A Streckén, ez abszolút rekord.

 Aztán eljött az első hegy teteje, a Raschberg. 11 Km-en 900 métert emelkedtünk eddig. Az a „B” pont - ami 1.28 alatt megvolt, de félúton van egy egyszemélyes híd, ahol sok időt vesztettünk, mert várni kellett, összetorlódtak a népek rendesen...

 Ezután kis lejtő következett, majd a Hütteneckalm emelkedője, ez is jól ment, aztán hajtás az Ewige wand-ig. Innen most csak felhőket lehetett látni, nem is látszott a szakadék mélysége. Ezután van az a három méter magas sziklás lehajtó, ahol tavaly egy nagyot estem, de ezt már rutinosan vettem, leszálltam es levittem a bringát.

 Utána száguldás lefelé, de itt már elkezdett esni az eső rendesen...  Laachtal-ban mindig meglepődöm, hogy milyen magasak azok a lépcsőfokok a sikátorban lefelé...  Nem sok híja van, hogy előre essen az ember. A híd utáni lépcsőn már nem is ment le senki, én is inkább levittem, aztán hajrá az első időmérő pontig.

 7.58-kor érkeztem a Goiser brücke-hez, ez bíztató volt a tavalyi 8.05-hoz képest. Itt a lányok már vártak, de miután zuhogott, nem kértem a rövid ruhát, sem a plusz vizeket, csak a gél utánpótlást tettem el, majd egy gyors puszi után zúgtam tovább.

 Aztán jött újra az első emelkedő kb. fele, majd onnan jobbra fordulva irány Altaussee. Ez az emelkedő is jól ment, és miután most nagy társaságban tekertem a tavalyihoz képest, azt hittem, hogy sokkal előbbre is vagyok...

 Itt már kisebb kihagyásokkal folyamatosan zuhogott az eső...

 Aztán egy újabb hegy, aminek a nevet nem tudom, (K a metszeten) majd le Bad Ischl-be olyan úton, ahol a jobb oldalon folyt a folyó kb. 5 méteres szakadékban, de korlát nélkül... Élvezetes volt, de félelmetes is egyben.

 Innen újra felfelé vettük az irányt, volt néhány sáros rész, aztán egy kőkemény betonút ami valami sóbányához vitt fel. Ez meredekebb volt, mint a János hegyi kilátóba felvezető út, és nagyon-nagyon hosszú...

 Aztán az út átment murvásba és már tekerhetőbb volt, de érezhetően fogyott az energiám a gél-ek ellenére. Amikor felértem az etetőpontig, azt hittem jó időben vagyok, voltunk ott vagy 10-en, de senki nem sietett, mindenki tömte magába a vékonykolbászt meg a barnakenyeret. Én is..  Aztán még hamarabb el is indultam, mint a többiek, hogy biztosan meglegyen a limitidő 100-nál...

Itt újra a Hüttenackalm következett, ami elsőre rövidebbnek és kevésbé meredeknek tűnt... de itt mar túl voltam 90 Km-en és kb. 3.500 méter szinten...

Nyomtam, ahogy tudtam, eresztettem lefelé mint az őrült, a kisebb rövid emelkedőknél még kiállva is tekertem, de sajnos túl messze volt a limitpont, és 5 percet késtem..

Előttem már volt két spori is, akiket megállítottak, úgy látszik az idén komolyabban vették itt a szintidőt, mint tavaly.  Én ugyanis a saját órám szerint 7 percet késtem itt tavaly, de akkor még nem allítottak itt meg, csak a 130-nál. Most is jó lett volna tovább menni, legalább ugyanaddig, de kiszedtek sajnos, és az összes utánam jövőt is. (TL)

Szóval a 105-os időmérő ponthoz már nem jutottam el, amit az ismerőseim a weben figyeltek...

Az idei tanulságok:

- A Salzkammergut Trophy kihagyhatatlan :-)

- jobb formában voltam, mint tavaly, de szinte ugyanolyan időt mentem. Itt már inkább az állóképességen múlik a dolog, nem az erőnléten.

- illetve az időjáráson is sok múlik sajnos…

- nem vagyok messze a A Strecke szintidejétől, de többet edzeni nem tudok, és nem is nagyon szeretnék.

- egy dolgot viszont még ki tudnék próbálni:  egy könnyebb biciklit, hátha az számit annyit, amivel már szintidőn belül lehetnék. Egyébként a bringám nagyon jól bírta, semmi gond nem volt vele sem felfelé, sem lefelé.

- tegnap még úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem a B Strecke is a továbbiakban, de ma már azt hiszem, hogy jövőre is megpróbálom az A-t. Ha kifognék egy jobb, esőmentes időt, az is számíthatna pár percet...

 

A kiállítás után visszagurultam az autóhoz és fürödtem egy nagyot. Majd miután 1 óra körül már elállt az eső, így a lányokkal délután át tudtunk tekerni Hallstadt-ba, utána pedig a tó másik oldalán Obertraun felé vissza. Este pedig Bad Goisern főutcáján néztük a még befutó A Streckés versenyzőket 8-9 között.  Ott kéne lenni egyszer közöttük.   Talán jövőre…

2013 - az első nekifutás...

Amikor a következő évben a nevezésen gondolkodtam, rájöttem, hogy a B távot simán meg tudom csinálni, legfeljebb javítok pár percet az eddigi időmön. Mi lenne, gondoltam, ha megpróbálkoznék az extrém A távval?    

Ez 211 Km-t és 7049 méter szintemelkedést jelent.   Ezt már igazi kihívás, ezt meg kell próbálni - gondoltam.

Barátaim próbáltak lebeszélni - mert ehhez már rendszeres edzések kellenének, én meg csak hobbi kerékpárosnak tartom magam - de én nem hagytam magam, gondoltam csakazértis megcsinálom egyszer az A távot.

Be is neveztem a Trophy A távra,   de ekkor még nem írtam részletes beszámolót.

Röviden ennyi volt:  

Jól ment a tekerés, viszont nagyon sok volt a szint,  iszonyatosan elfáradtam és a 100-Km-nél lévő időmérő ponthoz már 7 perces késéssel érkeztem.  Szerencsémre viszont késett a személyzet és engem itt még nem állítottak ki, ezért tovább tudtam menni a 130-as időmérő pontig.  Az utolsó lehettem már akkor, mert a következő emelkedőn utolért a seprű,  aki egy elektromos bringával jött mellettem egy darabig.  Ekkor már éreztem, hogy nem lesz meg a szintidő.  Viszont a 130 Km táv még így is több volt, mint a B táv 119 Km-e,  és szintben is kb 4.500-nál jártam már ekkor,  szóval tulajdonképpen elégedett voltam magammal.

2012 - a következő állomás...

A következő évben újabb TOP maraton-ok jöttek, aztán a Salzkammergut Trophy B-táv ismét,   és itt már 10:02-es idővel futottam a célba, úgy, hogy közben az idő 70%-ban esett az eső, és nem volt hosszú nadrágom, nagyon fáztak a térdeim, ezért a lejtőkön fele olyan lassan mentem, mint ahogy bírtam volna egyébként.

A többi ismerősöm 9 óra alatti időt ment akkor.   Ekkor határoztam el, hogy beszerzek minden olyan felszerelést, ami biztosítja, hogy bármilyen rossz időjárás esetén is végig tudjak menni, normális sebességgel.   Vettem is hosszú nadrágot, külön térdvédőt, szélmellényt, hosszú kesztyűt illetve hosszú bringás felsőrészt is.     (hiszen mint tudjuk: nincs rossz idő, csak rossz felszerelés)

2011 - szárnybontogatás

A következő évben, 2011-ben a Szilvásvárad Maratonnal kezdtük, és már a Hosszú távon mentünk.   A végén mi voltunk az utolsó befutók, akik az időmérő ponthoz még éppen időben beértek. Az utánunk jövőket már kiállították.

Aztán miután Attila barátunk már járt Salzkammergut Trophy-n és elmesélte az ott szerzett élményeit, egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztuk, hogy az idén mi is kimegyünk és megpróbáljuk a B Távot megcsinálni.  

A B táv  elsőre sikerült is,   annak ellenére, hogy a felszerelésünk akkor még igen hiányos volt.   Az én időm 10:40 körül volt,   ami a 12 órás szintidőhöz képest egészen jónak tűnt akkor.

A Salzkammergut Trophy-ba viszont végérvényesen beleszerettem :-)   A környék, a hangulat, a pálya  együtt megtette a magáét.